Az elektromos gitár története 1925-ben kezdődött, amikor George Beauchamp, az amerikai National String Instruments cég egyik alapítója elkezdett olyan módszereken kísérletezni, amivel a húrok rezgése elektromágneses eszközökkel elektromos jellé alakítható. A módszerre azért volt szükség, mert a kor big band és swing zenekaraiban játszó gitárosok akusztikus hangszereikkel túl halkak voltak, és szólamaikat elnyomta a többi hangszer.
Az első elektromágneses hangszedő 1931-ben látott napvilágot. Beauchamp egy hawaii gitár testére erősítette, majd az így elkészült prototípust megmutatta Adolph Rickenbackernek, aki fém hangszertestek készítésével foglalkozott. Rickenbacker és Beauchamp egy évvel később megalapította a Rickenbacker céget, mely a mai napig foglalkozik elektromos hangszerek készítésével.
Az első elektromos üregestesű gitárokat a Gibson cég készítette. Ma is jelentősek a cég ES sorozatába tartozó modellek, de a hangszedő elterjedésével sorra jelentek meg más cégek is a hasonló modellekkel. Ma már szinte minden neves gitárkészítő cégnek vannak forgalomban dzsesszgitártípusai. Az üreges test kivételével ezek a hangszerek felépítésüket tekintve megegyeznek a hagyományos értelemben vett elektromos gitárokéval, egyes modellek még tremolóval is rendelkeznek.
A Gitár Részei
Fej A gitár feje a felső nyereg utáni rész, ahol a húrok felcsavarodnak a hangolókulcsokra. Több fejforma is létezik – lehet szimmetrikus, vagy aszimmetrikus – ezen általában a hangolókulcsok elrendezését értjük. A leggyakorib elrendezések a 3+3-as, amikor oldalanként 3-3 hangolókulcs található (pl. Gibson Les Paul), vagy a 6+0, ahol minden kulcs egy oldalra kerül (pl. Fender Telecaster, Stratocaster modellek). A fej a nyak síkjához képest lehet egyenes, vagy döntött. Egyenes fej esetében általában szükség van húrvezető alkalmazására, hogy a húrok egyenletes nyomást fejtsenek ki a felső nyeregre. A fej megdöntésével ez a probléma kiküszöbölhető, ezen kívül könnyebbé válik a nyakmerevítő pálcán történő állítás is, abban az esetben, ha az állító csavar a nyak tetején található.
Felső nyereg A felső nyereg a gitárnyak és a fej találkozásánál található. Elhelyezése – a húrlábbal egyetemben – a gitár skálahosszúságát (menzúra) határozza meg. Feladata, hogy stabilan egyenló távolságra tartsa egymástól a húrokat, illetve hatással van a húrok és a fogólap távolságára is.
A nyereg anyaga sokféle lehet, és hangzás szempontjából főleg az üres húrok tónusára van hatással. A tartósság és merevség érdekében általában valamilyen kemény anyagból készülnek. Egy időben népszerű volt a csont, mely bár inkonzisztens (a húrok, vagy az egyes hangok másképp szólalhatnak meg rajta), mégis különleges rezonanciával gazdagítják a hangszer megszólalását. Fényes hangja miatt, sokat használatos anyag volt még a réz, de túlságosan igénybevette a húrokat, és idővel hajlamos volt elgörbülni. Napjainkban főleg grafitot, vagy valamilyen szintetikus anyagot használnak, melyek csökkentik a nyereg és a húrok közötti súrlódást, mégis erősek. Vannak speciális mechanikai megoldások is, például csapágyas, vagy görgős nyergek.
Hangolókulcsok A hangolókulcsok a fej valamelyik oldalán található kis alkatrészek, melyekkel a húrok feltekerése után változtathatjuk azok feszességét, ezáltal a hangmagasságot. A vonós hangszereknél, népi hangszereknél megszokott egyszerű megoldástól eltérően ezek fogaskerék-áttétellel megvalósított ún. húrgépek. Elrendezésüktől függően rendelkezhetnek segédhúrvezetővel, mely a húrok irányának állításával csökkenti a felső nyeregre gyakorolt nyomást.
Bár igen egyszerű mechanikai alkatrészről van szó, mégis több fajtája elterjedt:
- Nyitott (A forgó alkatrészek szabadon vannak. Megkönnyíti a tisztítást, viszont ezzel együtt könnyebben koszolódik.)
- Fedett (A kulcs mechanikáját egy eltávolítható házba építik be.)
- Zárt (A mechanikát egy el nem távolítható ház védi, amely a mechanikai súrlódást csökkentő kenőanyagot tartalmaz. Az elektromos gitárok többsége ilyennel készül.)
- Satus (A húrokat satus rendszerrel rögzítik, így nincs szükség azok felcsévélésére. Ilyen megoldásnál a húrcsere nem egyszerű művelet, de a hangolás sokkal stabilabb és külön húrvezetőre sem feltétlenül van szükség.)
.Bundok Az érintők (vagy bundok) a fogólapba ékelt kis fém pálcikák. Amikor a gitáron lefogunk egy hangot, a rezgő húr a húrláb és a lefogott érintő közötti szakasza fogja a hangot produkálni. Mivel a frekvencia, azaz a hangmagasság fordítottan arányos a rezgő húr hosszával, a nyakon lefelé haladva egyre magasabb hangokat kapunk.
A leggyakrabban használt anyag a nikkelezüst, azaz réz és nikkel ötvözete. Ennél keményebb fémeket is szoktak használni, melyeknek előnye a tartósság, de ezzel együtt a húrokat is jobban koptatják.
Nyak és fogólap A gitárnyakak általában kemény vagy középkemény fából készülnek, pl. a Fender-nyakak hagyományosan jávor-, a Gibson-nyakak többsége mahagónifából, olyan anyagokból, amelyek nem hajlamosak a méret- és alakváltozásra. Kialakításuknál legfontosabb szempont a hangok kényelmes lefoghatósága, a játszó kéz stabil fekvése. A nyakakankál általában három különbőző formát különböztetünk meg: A hagyományos C-profilú nyak a fogólap széleitől ívesen kerekedik. A D-profil vastagabb, de a C-hez hasonlóan egyenletes görbülettel rendelkezik. A V-profil középen elkeskenyedő formára utal. A vastagabb nyakaknak többnyire jobb a hangkitartása, de hosszú távon fárasztó lehet rajta a játék – bár ez egyénfüggő.
A fogólapnak két fontos tulajdonsága van: a görbülete – vagy rádiusza – és a használt faanyag. A nagyobb görbület főleg az akkordjátékhoz való, hiszen jobban illeszkedik a gitáros természetes kéztartásához, így az akkordfogások – ahol egyszerre több ujjat is használunk – kényelmesebbek mint az egyenes fogólapok esetében. A laposabb érintőlap dallamjátékhoz, hajlításokhoz előnyös. Bizonyos gitároknál a fogólap rádiusza változik: A nyeregtől a magasabb fekvések irányába a nyak ellaposodik. Anyaga a legkeményebb fák közül kerül ki, ébenfa vagy paliszander (rózsafa), egyéb esetekben különlegesen vastag, kemény lakkréteg védi a húrok koptató hatásától.
.Gitártest A gitártest alapvető fontosságú a hangszer hangszínének kialakításában, a gitár játszahatógágában és egyáltalán a megjelenésben – ami egy elektromos gitárnál nem egy utolsó szempont. A testen az akusztikus gitárokkal ellentétben (bár időnként azokon is előfordul) bevágások könnyítik meg a magasabb fekvésekhez történő hozzáférést. Kényelmi szempontból fontosak még a testkontúrok, melyek használatával a hangszer idomul a gitáros testéhez.
|